A balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Ifjúsági Vegyeskara
A balmazújvárosi Veres Péter Középiskola Ifjúsági Kórusa 1996-ban alakult leánykarként. 1997 februárja óta működik vegyeskari felállásban, Nagy Zoltán karnagy, ének – zene tanár vezetésével. Létrehozásának célja az volt, hogy az iskola és a város kulturális és zenei életében egy új színfolt jelenjen meg. E mellett fontos feladatunknak és küldetésünknek tartjuk a kóruséneklés népszerűsítését mind a fiatalabb iskolások, mind a város közönsége előtt.
A kórus az iskolában a választható szakköri foglalkozások közzé tartozik, így a kórustagok az éneklés szeretetéért és az együttlét öröméért vállalják a plusz munkát. A kórus igen hamar gyakori vendége lett a városi és iskolai rendezvényeknek, így fellépett már kiállítás megnyitókon, kulturális bemutatókon, nemzeti ünnepeinken rendezett kulturális műsorokban, megemlékezéseken, stb. Jelenleg 20 tagú a kórus, amelyből 15 a lány és 5 a fiú. A kórus túlnyomó többsége a gimnáziumi terület tanulóiból tevődik össze. A kórusba több már érettségizett, jelenleg felsőfokú tanulmányait végző volt diákunk is visszajár. A kórus heti két órát próbál. Munkánk eredményességét az általunk énekelt darabok száma és színvonala valamint az elmúlt években elért eredményeink bizonyítják.
1999. márciusában, Hajdúböszörményben a kórus az Éneklő Ifjúság keretén belül országos arany minősítést kapott és jogot szerzett arra, hogy a megyei gálahangversenyen képviselje a területi verseny résztvevőit.
2000. márciusában a kórust már arany diplomával minősítették, és újra megszerezte a jogot a megyei gálahangversenyen való részvételre.
A 2000-ben Cserekapcsolatot alakítottunk ki a németországi Rheinberg Szalon Szving Zenekarával, júniusban vendégül látva a német zenészeket, közös koncertet adva itt Balmazújvároson. Az énekkar 2000. november végén viszonozta a látogatást, ahol sikeres koncertekkel, templomi szolgálatokkal öregbítette az ország és szűkebb hazája Balmazújváros hírnevét.
A 2001-es évben az vegyeskar az Éneklő Ifjúság keretén belül meg tudta erősíteni az előző évben megszerzett országos arany diplomás minősítését. A vegyeskar mellett azonban még szebb sikert ért el a vegyeskar fiútagjaiból alakult fiúkórus, amely előadásával nem csak fergeteges sikert ért el a közönség körében, hanem színvonalas éneküket a zsűri arany diplomával és az elérhető legmagasabb kitüntetéssel az év kórusa címmel is jutalmazta. Ezen kívül mind a két kórus részt vett az Éneklő Ifjúság megyei gálahangversenyén a debreceni Aranybika Szálló Bartók – termében.
A kórus e mellett jelentős szerepet vállat az iskola és a város kulturális életének színesebbé tételében a 2001-es esztendőben. Számos iskolai rendezvényen léptünk fel. Részt vettünk a balmazújvárosi kulturális héten, ahol templomi koncertet adtunk és a hagyományoknak megfelelően a tavalyi évben is megrendeztük a város közönsége számára is nyitott karácsonyi koncertünket a polgármesteri hivatal házasságkötő termében.
A kórus munkáját segítő tárgyi eszközök tekintetében a 2001-ben elnyert önkormányzati támogatásnak köszönhetően jelentős fejlesztéseket tudtunk végrehajtani. Kottáink tárolására mappákat vásároltunk. A fiúk színesebb megjelenését szolgálta az egységes nyakkendő megvásárlása. A kórusvezető munkáját pedig egy kottaállvány megvásárlása segíti ezen túl.
A kórus tagjai és így iskolánk tanulói is lehetőséget kaptak, hogy magas színvonalú koncertek re jussanak el, amelyek zenei ízlésüket, igényességüket fejlesztette.
2002-benA Éneklő Ifjúság keretében a vegyeskar arany minősítés kapott, míg a fiúkórus ezüstminősítést. 2003-ban újra sikerült arany minősítést diplomával minősítették a kórus munkáját.2004-ban a kórus újra arany minősítést szerzett az Éneklő Ifjúság keretében.
A 2003/2004-es tanévben a kórus létszáma jelentős mértékben csökkent, mert a kimenő 12. évfolyamból 15 tanuló hagyta el a kórust, amely jelentős problémákat okozott.
2004. szeptember 1-én iskolánkban rendezték meg az országos tanévnyitó ünnepséget, amelyet élőben közvetített a Magyar Televízió. A kórus a Bekton Ifjúsági Fúvószenekarral közösen jelentős részt vállalt a rendezvény színvonalas megvalósításában.
2005-ben B kategóriában „Oklevél a dicséretes szereplésért” minősítést kapta a kórus egy adminisztratív hiba miatt.
2006-ban arany minősítést, újra sikerült az aranyminősítést megszereznünk. A kórus 2006 decemberében az Adventi hangversenyen ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, amelyre meghívtuk a régi tagjainkat is. Bár ekkor már a kórus létszáma alig érte el a húsz főt és alig voltak fiúk, a koncertet sikerült szépen megrendezni.
2007-ben énekkar már csak meglehetősen foghíjas felállásban tudott kiállni a minősítésre, de még így is ezüstminősítést szerezett. A bíráló bizottság Bárdos Lajos: Dana – dana című művének előadását, pedig elismerő oklevéllel ismerte el.
2007-es tanév végén már úgy nézett ki, hogy a kórus meg fog szűnni, de a 2007 szeptemberében mégis újra folytatni tudtuk a munkát, mert több új tag is érkezett. A vegyeskari felállást is sikerült megtartani, mert több fiú is érkezett. 2007. december 13-án a kórus részt vett a hajdúböszörményi kórustalálkozón, majd december 21-én megrendezésre került a hagyományos adventi koncert is.
A kórus nyitott bármilyen kapcsolatfelvételre, szívesen vesszük a megkereséseket. A kórusról képeket a Képtárban lehet megtekinteni.

Ifjúsági Vegyeskar