Maximalista. Különc és lázadó. Máskor „őrülten” elbűvölő. Első verseskötete, személyes sikerei, valamint az „Ismerjük meg a városunkhoz kötődő kulturális értékeket” című pályázaton elért kiváló minősítése kapcsán Kerekes Orsolyával, a gimnázium egyik diákjával beszélgettem.
Nagy jelentőségű, városi szintű pályázatról beszélünk. Összefoglalnád pár szóban a lényegét azok kedvéért, akik nem hallottak róla?
Az egész pályázat arról szólt, hogy egy esszét kellett írni a Körhinta című filmről, és megfogalmazni, amit a filmről gondolsz.
Szerintem egyetértesz abban, hogy az átlagdiák szemrebbenés nélkül mond nemet az ilyen típusú versenyeken való indulásra. Miért és milyen elvárásokkal vágtál bele?
Azzal, hogy ezt az esszét megírtam, megmutathattam tágabb körben is, hogy mennyire fontos számomra a magyarság múltja, mint pl. a Körhinta című régi magyar film, ami a régi magyar népszokásokat is tartalmazza, hogy miben hasonlít és miben különbözik a mai világtól, mi az az érték, amit fenn kell tartani nemzedékről nemzedékre. Nekem a múlt is hozzátartozik a jelenemhez, és ezáltal a jövőmhöz is, és szerintem nemcsak az elektronika világában kellene jelentőset alkotni a következő nemzedék számára, hanem az irodalmi életben is. Ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy nagyon szuperül tehetséges lennék, de nem sok fiatalt izgat az ilyesfajta dolog. Nagyon sokan képesek lennének rá. Én is ugyanúgy eljárok bulizni, mint a többi fiatal, ugyanúgy ülök órákat a gép előtt, de én így nem tudom kifejezni magam igazán, hanem inkább verssel írom ki magamból a dolgokat, zenéléssel, festéssel és színjátszással fejezem ki magam. Én magammal szemben állítottam elvárást, hogy próbáljam értékelhetőre megcsinálni az esszét és mielőtt beadtam a pályázatra, pár embernek megmutattam, és az osztályfőnökömnek is tetszett. Így éreztem, hogy csak nem lesz annyira rossz, és talán sikerül megnyernem az emberek tetszését.
Említetted a versírást. Számomra egészen érdekes, hogy egy 18 éves lánynak már saját verseskötete van. Mesélnél róla?
A megírt verseimet összegyűjtöttem, megszerkesztettem gépen és kinyomtattam, majd beköttettem. A komolyabb kötetemet nyárra tervezem.
Elég kevert stílusú kötet lett. Mit gondolsz, megfér ennyi stílus egymás mellett?
Persze. Általában a verseim az életről, a halálról és a hazáról szólnak, amik nekem fontosak ez életben, hiszen ha úgy vesszük, az élet is egy nagy könyv, amit mi írunk, és rengeteg dolog keveredik benne.
A könyv melyik része áll hozzád a legközelebb? Melyik vagy igazán te?
Minden korszakomban íródtak versek, tehát minden vers egy darab belőlem. A mostaniak inkább komolyabbak, a hazaszeretetről szólnak, vagyis most ez áll hozzám a legközelebb.
Kíváncsi vagyok rá, hogy egy 18 éves lány miért ír ilyen stílusban!? Mi hozhatja ki ezt az olykor gyűlölködő, vívódó stílust belőled?
Mivel kamaszkortól kezdve írom a verseket, így az élet nehézségei jelennek meg ezekben, és keresem a megfelelő utat, amiből jövőt tudok magamnak építeni. A vívódás talán azért látszik, mert ennyi idősen még nem feltétlen tudom, hogy mi a helyes, vagy jól cselekszem-e.
Ha mondjuk 200 év múlva Petőfi helyett már rólad tanulnának, hova sorolnád magad a 2200/2201-es tanév irodalomkönyvében, ha egyáltalán lesznek még könyvek?
Én csak írom a verseket és nem elemzem őket, ezt az irodalomtörténészekre bízom, hogy hova sorolnak majd egyszer ... ha lesz olyan egyáltalán. (nevet)
Szerinted mennyiben vagy alkalmas arra, hogy példaképként szolgálj a veled egykorúaknak?
Minden ember hasonlít, illetve különbözik a másiktól, így személyfüggő, kinek lehet példamutató az, amit csinálok.
Adnál pár tanácsot azoknak, akik hozzád hasonlóan a költészettel és magával az írással szeretnének foglalkozni? Hogy kell ezt elkezdeni?
Még én is „tanácshiányban szenvedek”, hogy tulajdonképpen a „költészettel" mire lehet jutni, főleg a mai világban, de egy toll, papír kell hozzá, és olyan lelkiállapot, amikor csak te vagy és a papírnak mondod el a dolgokat olyan formában, amit ha más is elolvas, ne puszta unalmas szövegnek találja, hanem mint a dalokat: befogadhatónak, ízléstől függetlenül.
Gondolom a családod is büszke rád és az eredményeidre. Bennük hogy csapódik le, hogy ez már egy új, sikeresebb Orsi, és nem csak „egy lány a gimiből”?
Nem mondom, hogy új Orsi vagyok és sikeres, csak kezdem megtalálni a helyem a világban. Persze örülnek, hogy van célom, és büszkék, ha jó eredményeket érek el. Ja és én soha nem csak „egy” lány akartam lenni a gimiből, hanem „a” lány.
Végezetül mesélnél arról, hogy mik a terveid a jövőben? Úgy hallottam, óvónő szeretnél lenni. Ez meglepett.
Én nem szeretnék mást, csak élni és élni hagyni, persze a terveim között szerepel a főiskola, egy szakma, a család és a happy end. (nevet) Komolyra fordítva a szót, szeretem a gyerekeket, több évig ez volt a tervem, de szembesülnöm kellett vele, hogy nagyon türelmetlen vagyok, főleg a gyerekekhez, úgyhogy szerintem inkább a szociálpedagógia mellett döntök majd.
Köszönöm az interjút, és további sikereket kívánok az egész iskola nevében!
Szarvas Norbert (12. B)
Én így látom a Körhinta című filmet
Pályamunka az „Ismerjük meg a városunkhoz kötődő kulturális értékeket” című pályázatra
Készítette: Kerekes Orsolya 12. B
„Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út,
amelyen a régi babám elindult,
régi babám térj vissza a hosszú utadról,
emlékezz a tegnap esti szavadról.
Hosszú útról visszatérni nem lehet,
a szerelmet elfeledni nem lehet,
a szerelem szélesebb a tenger vizénél,
árvább vagyok a lehulló levélnél”
- hangzik el a Körhinta című filmben Máté szájából. Balmazújvárosi legendák ezt a nótát „Soós Imre nótájaként” ismerik és éneklik mai napig is.
A mű 1955-ben Sarkadi Imre „A kútban" című novellája alapján készült, melyet Fábri Zoltán és Nádasdy László írt át filmváltozatra. Nagy hírnevet hozott ez a film Soós Imrének és Törőcsik Marinak, de érthető, mert aki megnézi ezt a filmet, és még emlékszik is a dédi mamája házára, esetleg otthonkájára és kendőjére, a régi szerelmére, akkor többet jelenthet a filmnézőnek, mint csupán egy történet, mert ezt a történetet át lehet, át kell érezni, és máris örökre beleszeret a filmbe az ember.
Nekem sok szempontból tetszik ez az alkotás. Egyrészt azért is, mert Soós Imre, aki Mátét játszotta, Balmazújváros szülötte, másrészt, mert a film a környékünkön játszódik. Hortobágyot és a Látóképi csárdát véltem felismerni. Filmezés közben előjön az 50-es évek hangulata. A téeszesítés, az emberek nehéz sorsa, a „keszkenős” asszonyok élete, a mezőgazdaságból élő emberek problémái elevenednek meg előttünk. A röghöz kötöttség nehézsége, a szabadulni vágyás érzése látszik Máté megnyilvánulásaiból. Látom megelevenedni dédi mama történeteit. A tájszólás, a népdalok, a szerelem, a barátság, a szomorúság, a móka, és a döntések sorozata, ami a mai emberek életében is jelen van, de igazán csak az tudja átélni ezt a filmet, aki vidéken lakik. Aki szaladgált már esőben mezítláb az utcán, anélkül, hogy egy villamos áthajtott volna rajta, aki sétált már kanálisban mezítláb a mező szélén, aki fejt már tehenet, és nem csak dobozban találkozott csirkével és disznóval. Aki beton dzsungelben lakik, nem tudja milyen jó néha leülni a mező szélére és csak bámulni a pusztaságot, az állatokat, ahogy legelnek, és nem a gépjárművek által szennyezett levegőbe szagolni, hanem a jó friss mező illatát belélegezni, és még akkor is jól esik az embernek, ha esetleg egy-két kecskebogyó szaga is szállingózik a levegőben.
A filmet nézve el tudtam képzelni, hogy nagyszüleim, dédszüleim miként töltötték szabadidejüket, mit dolgoztak, és milyen volt a társadalmi helyzet. Kézzel hántották a tengerit, gazdálkodtak a földeken. Ők másképp éltek, mint mi most. A társadalom és az évszám, a szokások is sokat változtak. Ők hétvégenként bálba jártak, a férfiak sokszor kocsmába is be - betértek, de ha nő tette be kocsmába a lábát, a falu máris róla pletykált. De nekünk már ez a természetes, hogy kocsmákba járunk hétvégenként, és nem kelünk fel korán, hogy tehenet fejjünk, hanem delet alszunk, és hallgatjuk nagymamáinkat, hogy „Ezek a mai fiatalok, borzasztó! Bezzeg a mi időnkben! Jártunk a bálba, táncoltunk hajnalig, aztán reggel megint mentünk munkába. Mert aki éjszaka ember, legyen nappal is”.
Az udvarlási szokások is sokat változtak. A filmben is látható, hogy Máté hónapokon keresztül környékezi Marit, és még akkor sem lehettek boldogok, mert itt csak a „föld a földhöz” volt való, azaz a gazdag Farkas Sándorhoz akarták adni a lányt. Nem az érzelmek alapján házasodtak az emberek, de Mari és Máté ki tudtak ebből törni, és el tudták fogadtatni, hogy az igaz szerelem legyőzhet mindent, csak kitartónak kell lenni. Ez ma már nem sokszor van így. A fiú a lánynak jobb esetben egy hónapig udvarol, és ha nem lesznek utána egy pár, a fiú tovább is lép. Érdekes volt látni a paraszt emberekben rejtőző elfojtott érzéseket, indulatokat. A lakodalmi jelenetnél a Máté és Mari tánca hatalmas szenvedélyről árulkodott, a szerelem és a félelem vegyes érzései elevenedtek meg előttünk. A filmben sokat dolgozott Mari. Brigádban volt a téeszben, tehenet fejt, az apjának vitt élelmet, ha az nem volt otthon, segített a háznál, de ma már nem sokan teszik ezt meg.
Sokan istenítik a hollywoodi filmeket, és az abból tanultakból vesznek példát, pedig én sokkal többre tartom a Körhinta című filmet, mint akármelyik amerikai álomtörténetet, ahol mindenki mindig szép, tökéletes, a csillogásra vágyik, és a pénzre, és nehezebb küzdelmek nélkül elérik a céljukat, és a valóságtól szinte már elszállt történetek jönnek létre. Eközben a valóságot, főleg az 50-es évek valóságát össze sem tudjuk hasonlítani a hollywoodi valósággal, meglátjuk a különbséget.
A filmben nemcsak a szenvedést, a szenvedélyt, és a szerelmet, vágyat láthatjuk, hanem poénok is elhangoznak, amik szinte már szállóigévé váltak:
„Neki négy vese kell: jobb vese, a bal vese, a hitvese meg a kedvese”, vagy éppen, amikor udvarol Marinak Máté:
„Lehoznám én neked akár a Holdat is palacsintasütőnek”.
Szeretném, ha ezt a filmet megismernék további generációk is, hogy emlékezzenek rá, hogyan is éltek régen Magyarországon az emberek, mennyit változott a világ, és hogy az igaz szerelmért megéri sokáig küzdeni. Tanulják meg azt, hogy nem csak a csillogás és a pompa adhat boldogságot, hanem egy gyönyörű magyar nóta is, egy csárdás, a nevetés, pár jó szó, az igaz szerelem, vagy akár nem utolsó sorban álomba illő repülés a körhintán.
